Piacon

Scroll down for the English version. 

Bezártam a kocsit? Mindegy most már. Le van szarva, én már nem sétálok vissza innen. Félelmetes ez a tömeg. Bezzeg a múlt héten. A nagy hidegben alig voltak. Vagy akkor korábban jöttem volna? Mindegy.
Lám csak a sok marha, itt keres parkolóhelyet a piac bejáratánál. Belehalnál egy kis mozgásba, mi? Én a szokásos helyen, két utcával arrébb tettem le. Ott senkit nem zavar. A kerítés mögött az öreg farkaskutya is az igazak álmát alussza.
Gyorsan igyekszem átverekedni magam a kertibútor, csetresz és műszaki lim-lom részlegen, hogy végre kezdetét vehesse a bevásárlás. A lista a zsebemben, de leginkább a fejemben. Úgysem az számít, hanem, hogy végig látogassam a már jól bevált standokat. Bár, ha látok valami fehér blúzt a méretemben, azt nem bánnám. Céges fotózásra kell valami, és eszem ágában sincs egy vagyont áldozni rá.
– Ilyet máshol nem kapsz! Ilyet már nem is csinálnak – állítja egy tag a másiknak az egyik műszaki lim-lomos helyen. Mintha épp egy késről alkudoznának.
– Nyolcért odaadod?
– Neked odaadom – nyugtázza az eladó. Micsoda bensőséges viszony. Másnak biztos nem adta volna, de olyan barátság köttetett, hogy máris meghívja a gyerek keresztelőjére.
Na de ne kalandozzak el, irány a kedvenc gyümölcsösöm, mert ezek itt mind szélhámosok.
– Eper magyar? – kérdezi egy néni. Hát már hogy lenne az. Azt írják, de kétezerért, nincs azaz isten, hogy magyar legyen.
Kisebb sor áll emberemnél, egész belógunk a szomszéd stand elé.
– Tessék csak kisasszony. Válasszon, ami tetszik – mondja a bácsi, de csak egy erőltetett mosollyal jelzem, hogy a szomszédjához várok. Kellemetlen helyzet.
– Szia, hello! Szedjed csak! – adja meg a zöld jelzést a csaj, és én neki is kezdek. Alma, körte, talán egy kis eper. Ez itt magyar. Meg is kérik az árát. Kicsit amúgy fiatalnak tűnik ez a lány a tulajhoz. Lehet a lánya. De mit érdekel engem. Nem az én dolgom.
– Ezerkettő lett, maradhat? – kérdezi. Persze, bólintok. Azon már nem fog múlni.
Gyümölcs a kosárban, irány a zöldségesem. Az egy másik sorban van, és az utam pont a kajás bódék mellett vezet el.
– Sajttal-tejföllel kérem – mondja a bácsi, szinte derékig behajolva a lakókocsiba, ahol ezek a remekművek készülnek.
– Fokhagymás lehet?
Mit meg nem adnék most egyért, de már reggeliztem. Csak hát hiába, a mandulatejes zabkása nem egy lángos. Sikerül aztán eltávolodni a sült olaj szagától, és fordulok be a zöldséges sorába. Illetve fordulnék, de egy család itt cikk-cakkozik előttem.
– Balra megyünk! – kiabálja hátulról anya.
– Jobbra? – kérdi vissza a férj.
– Balra! – nyomatékosítja pár decibellel hangosabban a nő. – Fogd apa kezét! – kérleli diszkréten a gyereket, de mit sem ér vele. – Fogd már a gyerek kezét! – kiáltja most apára, akinek nincs mást tenni, megragadja a gyermeket, és befordulnak balra.
– Ötért illatos, vigyék csak! – kiabálja a nénje. Szegény. Lehet, hogy illatos, de az orrom még mindig tele a lángossütőnél mélyen beszívott olajszagba.
Egy pár, pont fizet a zöldségesnél, egy banyatank van még előttem, hamar sorra kerülök.
– Mennyi lesz?
– Háromhúsz.
– Adna egy zacskót?
– Háromötven – és átnyújtja a zacskót.
– Szedhetem hálóba? – kérdezem, ahogy én kerülök sorra, mert én mégsem fogom abba az egyszerhasználatos, bébifókák műanyag gyilkosába szedni. Bólint a csávó. Szedjed, amibe akarod. Valami olyasmit olvasok le az arcáról. Sőt, talán még egy kötőszót is a végére képzelhetnék. A répa kicsit fonnyadt, de se baj. Levesbe lesz. Viszont szép a gomba, abból veszek bőven. Kis póréhagyma, karalábé. Milyen szép fej, és csak ötszáz. Az Aldiban ennyiért csak egy kis görcsöt kapok.
– Hát ti meg? Ezer éve.
– Csak a gyereknek keresünk valamit.
– Majd gyertek át!
Olyan ez mint a Cheers, ahol mindenki tudja a neved. Csak érdekes módon, itt mindenki kicsit le is szarja.
– Tessék mondani, hogyé a tojás? – kérdezi egy néni. Tojás? Tojás nem kell. Azt majd hozok át anyáéktól. Annyit tojnak a tyúkok, nem tudják hova tenni.
De két dolog még kell. Rizsdara és egy kis méz. Tudom is, hol keressem. A biosátorban mindent megtalálni. Ábécé sorrendbe rendezve a vitaminok is, és mindenféle természet adta gyógyfű. Szagos füge, lisztmamonya, macskagyökér, tyúkturbolya. Van itt bőven, több is mint tíz marék.
– Van valami derékfájásra? – érdeklődik az egyik vevő, de nem tetszik neki a válasz, majd egy másik keverék után nyúl. – Mondja csak, vérnyomásra jó ez?
Jobb is, hogy végzek. Elég volt mára az emberekből. Kicsit talán sok is. Megvettem, amit akartam. Majd kellene paradicsom palánta, de azt inkább még később. Ráér még kiültetni.
Visszafelé látom, hogy a két csávó még mindig arról a késről tárgyal. Bizonyára valami kivételes példány lehet. Talán igaza van az eladónak, és már tényleg nem gyártanak ilyet.
A parkolóban fokozódik az őrület. Állnak egymással szemben, és dudálnak. Jó hülyék vagytok. Nekem csak a zebrán kell kikönyörögni, hogy valamelyik bohóc rádöbbenjen, meg is lehet ám ott állni, és akkor a gyalogosok átmehetnek.
A farkaskutya még mindig alszik, a kocsi viszont jól felmelegedett. Mi lesz itt nyáron.

At the market

I locked the car, right? Doesn't matter now. It's too crowded, I'm not walking back from here anyway. This crowd is frightening. Last week was different. There were hardly any people in the freezing cold. Or should I have come earlier then? Never mind.
Look at all these idiots looking for a parking spot at the entrance of the market. Could use a little exercise, right? I parked in the usual spot two streets away. No one gets disturbed there. Even the old wolfhound behind the fence is sound asleep.
I quickly make my way through the garden furniture, junk, and technical equipment section, so that I can finally start shopping. The list is in my pocket, but mostly in my head. It doesn't matter anyway, as long as I visit the trusted stalls. Although if I see a white blouse in my size, I wouldn't mind. I need something for a company photoshoot, and I don't intend to spend a fortune on it.
– You won't find anything like this anywhere else! They don't even make them anymore – one guy claims to the other at one of the technical junk stalls, as if they were bargaining for a knife.
– Would you give it to me for eight?
– I'll give it to you – the seller confirms. What an intimate relationship. He probably wouldn't have given it to anyone else, but such a friendship was formed that he's already invited to the child's christening.
But let me not digress. Let's head to my favorite fruit stand, because all of these are swindlers.
– Are these strawberries Hungarian? – asks an elderly lady. How could they be? They write that, but for two thousand, there's no way they're Hungarian.
There's a smaller line at my guy's, and we're even blocking the neighboring stand.
– Here you go, miss. Choose what you like – the man says, but I just give an awkward smile, waiting for my turn at his neighbour.
– Hi, hello! Just pick what you want! – says the girl, giving me the green light. Apples, pears, maybe some strawberries. These are Hungarian. They ask for the price. This girl seems a bit young for the owner. She might be his daughter. But what do I care? It's not my business.
– It's twelve hundred, can we keep it? – she asks. Sure, I nod. That won't make a difference.
With fruit in my basket, let's head to the vegetable stand. It's in another line, and my path leads me right past the food stalls.
– I'll have it with cheese and sour cream – the man says, almost bending down to the trailer where these masterpieces are made.
– With garlic, perhaps?
Oh, how I'd love one now, but I already had breakfast. But alas, almond milk oatmeal isn't a scon (lángos). I finally manage to get away from the smell of frying oil and turn towards the vegetable line. Or I would, but a family is zigzagging in front of me.
– We're going left! – the mother yells from behind.
– Right? – the husband asks.
– Left! – the woman emphasizes, a bit louder. –Hold your father's hand!– she discreetly begs the child, but to no avail. – Hold the child's hand! – she now yells at the father, who has no choice but to grab the child and turn left.
– Five for a fragrant one, take it! – yells a lady. Poor thing. Maybe they are fragrant, but my nose is still filled with the deeply inhaled oil smell from the scon (lángos) fryer.
A couple is paying at the vegetable stand, there's only one old lady ahead of me, so I'll be up soon.
– How much will it be?
– Three twenty.
– Can I have a bag?
– Three fifty – he says as he hands over the bag.
– Can I pick them up with my net? – I ask as it's my turn, because I'm not going to put them in that disposable, plastic killer of baby seals. The guy nods. Pick them up in whatever you like. I can read something from his face. In fact, I could imagine a closing word too. The carrot is a little wilted, but it doesn't matter. It'll be in the soup. But the mushrooms are nice, I'll take plenty of them. A little leek, some kohlrabi. Such a nice head, and only five hundred. At Aldi, I'd only get a little cramp for that price.
– What about you? It's been ages.
– We're just looking for something for the kid.
– Come over then!
It's like the Cheers, where everyone knows your name. But interestingly enough, here, everyone is also a little apathetic.
– Excuse me, how are the eggs? – asks an old lady. Eggs? I don't need eggs. I'll bring some from my parents. The hens lay so many, they don't know what to do with them.
But I still need two things. Rice flour and a little honey. I know where to look. I can find everything in the bio tent. Vitamins are even arranged in alphabetical order, and all kinds of natural herbs are available. There's plenty here, more than ten handfuls.
– Do you have anything for lower back pain? – asks one customer, but she doesn't like the answer, so she reaches for another mixture. – Tell me, is this good for blood pressure?
It's better that I'm done. I've had enough of people for today. Maybe a little too much. I bought what I wanted. I still need a tomato seedling, but I'll get that later. I still have time to plant it.
On my way back, I see that the two guys are still discussing that knife. It must be some exceptional piece. Perhaps the salesperson is right, and they really don't make them anymore.
The chaos in the parking lot is increasing. They're facing each other and honking. You're all idiots. All I have to do is beg at the zebra crossing so that one of the clowns realizes that they can stand there and let pedestrians cross.
The wolfhound is still sleeping, but the car has heated up nicely. What will it be like here in the summer?