A gyilkos zárthelyi

For the English version, please scroll down.

– Mikor járt utoljára az egyetemen nyomozó?
– Jobb nem is belegondolni – mondta Langsfeld, és elindult a lépcsőn a második emeletre, maga mögött hagyva a BME J épület bejáratára figyelő járőrt. Minden lépéssel ment fel benne a pumpa, ahogy törtek elő az emlékek erről a helyről.

A másodikra érve a mosdó ajtaja elé lépett, és hangosan köhintett, mire az ott tüsténkedő helyszínelők szétrezzentek, utat engedve a nyomozónak.
– Mit tudunk Kamilla? – kérdezte a halottkémet, aki a vécén ülő férfi tetemét vizsgálta.
– Örülök, hogy látom Endre. Friss az ügy.
– Mint a vécé szaga.
– Ha maga mondja – mosolyodott el a nő, és felemelte az áldozat fejét, hogy a nyomozó is lássa. – Az áldozat neve...
– Hagyja, felesleges. Perjési Ferenc.
– Ismerte talán?
– Hogy ismertem-e? A halálát kívántam.

A férfi hátat fordított, és a mosdó kijárata felé indult.
– Várjon! Nem is érdekli a halál oka?
– Tudja talán?
– Biztosan nem. Ütés, szúrás, lövés nyoma nincs. Egyelőre. Többet tudok mondani, ha majd…
– Ha majd bevittük, és jobban megvizsgálta. Ismerem a dörgést – mondta, és kilépett a folyosóra. Egy fiatal nyomozó lépett mellé, nyitott notesszel a kezében.

– Na Járai, melyik diák vállalja magára a balhét? – kérdezte, mire az ifjú rendőr zavartan kezdte lapozni a jegyzetfüzetét.
– Hogy mondja uram?
– Annyi a gyanúsított, mint égen a csillag. A fél gépészmérnöki kar jobbnak találta volna holtan. És akkor lehet keveset mondtam.
– Egy diákra gyanakszik uram?
– Mégis ki más tette volna? Géza bácsi, a nyugdíjas takarító? Tegyen meg nekem valamit. Derítse ki, hogy kivel volt legutóbb órája, és történt-e valami különleges. Már a szokásos mindenki hülye, és az oktatási rendszer fikázásán kívül.
– Ezzel már meg is vagyok uram – mondta, és a legelső oldalra lapozott. Hő– és áramlástan órája volt ebéd előtt. Zéhá eredményhirdetés.
– Bingó. Ki a nyertes?
– Hogy mondja uram?
– A nevét.
– Cseke Gábor. De nem is érdeklik a részletek uram?
– Nem igazán. De látom, hogy mennyit bajlódott, hát halljuk.
– Cseke Gábor, gépészmérnök hallgató. Kiváló tanulmányi átlag.
– Már amennyire ez lehetséges a műszakin – tette hozzá Langsfeld.
– Ahogy gondolja uram. Szóval, a társai elmondása szerint a diák a papír rossz helyére írta fel nevét és neptun kódját, ezért az áldozat értékelhetetlennek tekintette a dolgozatát. Sor került egy kisebb szidalmazásra, majd a diák kiszaladt, és becsapta maga mögött az ajtót.
– Hol?
– A 213-as szobában vár magára.

Langsfeld sarkon fordult, és a szoba felé ment. A teremben várakozott Cseke Gábor, aki próbálta hosszú tagjait beszorítani az iskola szűk padjába. A kapucnija kötözőjét rágta idegességében.
– Hogy vette hozzá a bátorságot? – szegezte neki a kérdést Langsfeld.
– Mégis mihez uram?
– A gyilkossághoz.
– Csak nem gondolja?
– De. Szóval?
– Esküszöm uram. Ártatlan vagyok.
– Ismerős szöveg. De higgye el, megértem. Voltam én is a helyzetében.
– Maga is megölt valakit?
– Tehát megölte?
– Dehogy. Semmi okom nem volt rá. Még két hét és végre megszabadultunk volna tőle.
– Nocsak. Amennyiben?
– Az a hír járta, hogy a dékán őt jelölte ki vendégelőadónak. Egy évre kimehetett volna Amerikába az MIT–ra.
– Valóban? Érdekes.

A nyomozó ott hagyta a fiút, és ismét a folyosóra lépett. A halottkémmel találta szembe magát.
– Mérgezés – Kamilla nyelt egyet, és megtörölte a szemüvegét. – Biztosan nem tudom, de kellett egy kis idő, amíg az orrom hozzászokott ahhoz a bűzhöz.
– És?
– Nagyon ne szaladjunk előre, de mintha mandula szagot éreztem volna a szájánál.
– Allergia?
– Kétlem. Várjuk meg a vérvizsgálatot.
– Az ebédjével vehette be?
– Talán igen. De mint mondtam, várjuk meg a labor eredményét.

Langsfeldnek ennyi elég volt. Nem hitt a női megérzésekben, de Kamilla tapasztalatára és szakmai hitelességére feltette volna a karrierjét. Magához rendelte Járait, és egyből a tanáriba mentek. Ahogy belépett, észrevette a hűtőt a sarokban.
– Járai, beszélt a tanári karral is?
– Igen uram.
– Tudja, hogy Perjésit küldték volna Bostonba?
– Természetesen.
– Most ki utazik?
– Hogy mondja uram?
– Ki volt a második a sorban?
– Úgy tudom, hogy Horváth Dániel. De ő ma nem volt bent. Az Audi gyárba ment egy gyakorló csoporttal Győrbe. A felesége is hiába kereste.
– Micsoda?
– Kereste ma a felesége, de nem találta itt.
– Címe?
– Budapest, Logodi utca 11 – felelte Járai, és összecsapta noteszét.

Két óra sem telt el, hogy Langsfeld kiadta a parancsot, a nő már ott ült a teremben. Horváth Szilviának sem volt egyszerűbb beülni a padba, mint Cseke Gábornak. Őt nem magassága, hanem a miniszoknyája gátolta ebben.
– Sportrajongó Szilvia?
– Nem különösebben.
– Kár. Tudja, Boston az egyik legnagyobb sportváros Amerikában. Celtics, Bruins, Pats, Red Sox.
– Nem értem. Miért mondja ezt nekem?
– Odakészül, nem igaz?
– Nem. Miért mennék oda?
– Tudja ez érdekes. Amikor behozták, derék járőreim vetettek egy pillantást a gépére. Nem tudom maga hogy szokta, de én unalmamban ritkán böngészem bostoni albérletek árait.
– A férjem érdemelte volna a kinevezést. Nem az a, marha.
– Nekem ne mondja. Tudom, hogy egy barom volt. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal még diák koromban. De tudja, szerencséje van.
– Igen? – kérdezte a nő, egy hajszálnyi reménnyel az arcán.
– Persze. Bostonból is fogad leveleket a fogda. A férje majd biztos küld képeslapot.

Langsfeld ekkor Járaihoz fordult, aki innen már tudta a dolgát. A nyomozó pedig lesietett a lépcsőn, és végre ismét maga mögött tudhatta az épületet, ami annyi gyötrelmet okozott neki. Remélte, hogy legalább újabb tíz évig nem kell oda betennie a lábát.

The deadly exam

– When was the last time you visited the university, detective?
– Better not to think about it – Langsfeld said, starting up the stairs to the second floor, leaving the officer watching the entrance of the J building of BME behind. With every step he took, the memories of this place stirred up inside him.

Reaching the second floor, he stepped in front of the bathroom door and cleared his throat loudly, causing the scene-of-crime officers bustling inside to jump and make way for the detective.
– What do we know, Kamilla? – he asked the coroner, who was examining the body of the man sitting on the toilet.
– Glad to see you, Endre. It’s a fresh case.
– Like the smell of the toilet.
– If you say so – the woman smiled and lifted the victim’s head so the detective could see. – The victim’s name...
– Leave it; it’s unnecessary. Perjési Ferenc.
– Did you know him?
– Did I know him? I wished him dead.

The man turned his back and headed toward the bathroom exit.
– Wait! Aren’t you interested in the cause of death?
– Do you know it?
– Certainly not. No signs of blows, stabs, or shots. Not yet. I’ll be able to tell you more when...
– When we’ve taken him in, and you’ve examined him more thoroughly. I know the drill – he said, stepping back into the corridor. A young detective approached him, holding an open notebook in his hand.

– So, Járai, which student will take the fall for this? – he asked, to which the young officer began nervously flipping through his notebook.
– What do you mean, sir?
– There are as many suspects as there are stars in the sky. Half of the mechanical engineering faculty would have preferred him dead. And that’s saying it mildly.
– You suspect a student, sir?
– Who else could it be? Uncle Géza, the retired janitor? Do me a favor. Find out with whom he had his last class and whether anything unusual happened. Besides the usual complaints about everyone being stupid and the criticism of the education system.
– I’m already on it, sir – he said, flipping to the first page. He had a heat and fluid mechanics class before lunch. The results of the midterm.
– Bingo. Who’s the winner?
– What do you mean, sir?
– The name.
– Gábor Cseke. But aren’t you interested in the details, sir?
– Not really. But I see you’ve spent quite some time on this, so let’s hear it.
– Gábor Cseke, a mechanical engineering student. Excellent academic average, reflected in his grades.
– As much as that’s possible at the technical university – Langsfeld added.
– As you say, sir. So, according to his classmates, the student wrote his name and Neptun code in the wrong place on the paper, which caused the victim to consider his exam invalid. There was a brief exchange of insults, and then the student ran out and slammed the door behind him.
– Where?
– Room 213, waiting for you.

Langsfeld turned on his heel and headed toward the room. In the classroom, Cseke Gábor was waiting, trying to squeeze his long limbs into the narrow school desk. He was nervously chewing the string of his hoodie.
– How did you gather the courage? – Langsfeld asked him.
– Gather courage for what, sir?
– For the murder.
– You don’t mean it, do you?
– I do. So?
– I swear, sir. I’m innocent.
– Familiar line. But believe me, I understand. I’ve been in your position before.
– Have you killed someone, sir?
– So you did kill him?
– Of course not. I had no reason to. We would’ve finally gotten rid of him in two weeks.
– Oh? How’s that?
– There were rumors that the dean had chosen him to be a guest lecturer. He could’ve gone to MIT in the U.S. for a year.
– Really? Interesting.

The detective left the boy and stepped back into the corridor, where he came face to face with the coroner again.
– Poisoning – Kamilla swallowed and wiped her glasses. – I can’t say for sure, but it took a moment for my nose to get used to the smell.
– And?
– Let’s not jump ahead, but I think I detected an almond scent near his mouth.
– Allergy?
– I doubt it. Let’s wait for the blood test.
– Could he have taken it with his lunch?
– Maybe. But like I said, let’s wait for the lab results.

That was enough for Langsfeld. He didn’t believe in women’s intuition, but Kamilla’s experience and professional credibility would make him bet his career on her. He called for Járai, and they went straight to the professor’s office. Upon entering, he noticed the fridge in the corner.
– Járai, did you speak with the faculty?
– Yes, sir.
– Do you know that Perjési was supposed to go to Boston?
– Of course.
– Who’s going now?
– What do you mean, sir?
– Who was second in line?
– I understand it was Dániel Horváth. But he wasn’t here today. He went to the Audi factory in Győr with a practice group. His wife couldn’t find him either.
– What?
– His wife searched for him today, but she didn’t find him here.
– Address?
– Budapest, Logodi Street 11 – Járai replied, snapping his notebook shut.

It wasn’t even two hours before Langsfeld gave the order, and the woman was already sitting in the room. Szilvia Horváth had just as much trouble sitting down at her desk as Gábor Cseke had. However, it wasn’t her height that caused the issue, but her mini-skirt.
– A sports fan, Szilvia?
– Not particularly.
– Too bad. You know, Boston is one of the biggest sports cities in America. Celtics, Bruins, Pats, Red Sox.
– I don’t get it. Why are you telling me this?
– You’re heading there, aren’t you?
– No. Why would I go there?
– You know, this is interesting. When they brought you in, my diligent officers took a quick look at your laptop. I don’t know how you do it, but I rarely browse rental prices in Boston out of boredom.
– My husband deserved the appointment. Not that jerk.
– Don’t tell me. I know he was an idiot. I won’t say I didn’t entertain the thought myself when I was a student. But you know, you’re lucky.
– Really? – she asked, a faint glimmer of hope on her face.
– Of course. The jail can receive letters even from Boston. Your husband will probably send a postcard.

At this point, Langsfeld turned to Járai, who knew his role by now. The detective quickly descended the stairs and finally, once again, left behind the building that had caused him so much torment. He hoped he wouldn’t have to set foot in it for at least another ten years.