Ébresztő

For the English version, please scroll down.

Éjjel egy után a telefon csörgésére ébredek. Kár a hangért. Pusztán a rezgéstől felriadtam, nem csoda, hogy Andris is felkelt. Ki telefonálhat hajnalban? Csak nem valami baj történt? Kinőttünk már abból a korból, hogy valamelyik haverja egy éjjeli dorbézolásról keresse. De akkor mégis mi történhetett.
A rezgést és a csengést aztán néma csend váltja fel. Semmi beszéd. Nem telefon volt, csak ébresztő. Hallom, ahogy Andris az ajtó felé közeledik, de mi a bánatnak állítana bárki is hajnalra ébresztőt. Lefekvés előtt nem túl rózsás hangulatban váltunk el. Pedig annak a cipőnek eleve mindegy volt. Próbáltam magyarázni, de semmit nem értett belőle. Ez lenne a bosszú? Egy váratlan hajnali ébresztő? Erősen kétlem. Különben is, megbocsátó lélek.
Az ajtó nyitva és Andris a konyha felé vonszolja magát. Ha már felkelt, én sem maradok egyedül az ágyban, félálomban a kanapéra oldalazok és eldőlök.
– Kérsz egy kávét? – kérdi, de én csak némán bambulok magam elé. Túl fáradt vagyok bármihez.
Láthatóan neki sem esik jól ez a hajnali közjáték. Újabb megerősítés, hogy nem egy irányomban támasztott bosszú következménye.
Hallom ahogy a sötétben matat a konyhában, és próbálja működésre bírni a masinát, ami azt a borzasztó fekete löttyöt köpi ki magából. Meg kell hagyni, hogy tejjel elfogadható. Szerencsére villanyt nem kapcsolt, különben a pupillám a másodperc tört része alatt játszaná végig a holdtölte minden fázisát.
Úgy hallom sikerült megbűvölni a kávégépet, és a hangokból úgy veszem ki, hogy egy egész bögrét töltött tele. Sokáig tartott a csorgás. Csak ki ne borítsd, mert hiába nyaljuk fel a padlót, még hetek múlva is kávétól bűzlik a lakás. Legalább is nekem. Andrisnak fel se tűnne.
Diszkréten lehuppan mellém a kanapéra, és a távirányíróért nyúl. Bekapcsolja a TV-t. Oda se kell néznem, megismerem a szignált. Ez kosárlabda. Hogy felejthettem el. Rájátszás van. Méghozzá a döntő ötödik meccse.
– Hajrá Farkasok – mormolja maga elé, majd hörpint egyet a kávéból. A hangokból illetően felteszem, hogy mindezt egy grimasszal nyugtázza, illetve azt, hogy a nagy igyekezetben kimaradt a cukor a feketéből. A keserű íz legalább fokozza az ébresztő hatását. És attól sem kell tartania, hogy kuncsorognék egy kortyot, mert én cukor és tej nélkül még a nyelvem hegyét se dugnám bele.
Hidegen hagy a dolog. Nézze csak, ha akarja. Néha szórakoztat ugyan a labda pattogását szemmel kísérni, de túl fáradt vagyok hozzá. Az sem hat meg, hogy Andris kedvenc csapata, és hogy történetük első döntőjét játszák. Legjobb, ha tovább alszom. De hogy érezze támogatásom, felé fordulok, fejemet az ölébe hajtom, és álomba ringató dorombolásba kezdek.

Wake up

After one in the night, I wake up to the ringing of the phone. The sound is annoying. I was startled by the vibration alone, no wonder Andris woke up too. Who could be calling at dawn? Could something be wrong? We've outgrown the time when one of his friends would call about a night out. But then, what could have happened?
The vibration and the ringing are then replaced by silent stillness. No words spoken. It wasn't a call; it was just an alarm. I hear Andris approaching the door, but why on earth would anyone set an alarm in the early morning? We didn't part on good terms before going to bed. Well, that shoe didn't care anyway. I tried to explain, but he didn't understand anything. Is this revenge? An unexpected early morning wake-up call? I strongly doubt it. Besides, he is a forgiving soul.
The door opens, and Andris drags himself towards the kitchen. If he's already awake, I won't stay alone in bed. In a half-asleep state, I sidle over to the couch and slump down.
– Do you want coffee? – he asks, but I just stare silently ahead. I'm too tired for anything.
Clearly, this early interaction doesn't suit him either. Another confirmation that it's not the consequence of revenge directed at me.
I hear him fumbling in the kitchen in the darkness, trying to get the machine to work, which spits out that terrible black sludge. I have to admit, with milk, it's acceptable. Fortunately, he didn't turn on the lights; otherwise, my pupils would play through all phases of the full moon in a fraction of a second.
I hear that he managed to enchant the coffee machine, and from the sounds, it seems he filled an entire mug. The pouring took a long time. Just don't spill it, because no matter how much we lick the floor, the apartment will still smell of coffee for weeks. At least to me. Andris wouldn't even notice.
He discreetly plops down next to me on the couch and reaches for the remote control. He turns on the TV. I don't have to look; I recognize the signal. It's basketball. How could I forget? It's the playoffs, and it's the fifth game of the finals.
– Go, Wolves – he mutters to himself, then takes a sip of the coffee. From the sounds, I assume he acknowledges all this with a grimace, and perhaps, in his great haste, he forgot to add sugar to the black liquid. The bitter taste at least enhances the wake-up effect. And he doesn't have to worry about me begging for a sip because without sugar and milk, I wouldn't even dip the tip of my tongue in.
I'm indifferent to the matter. Let him watch if he wants to. Sometimes, it amuses me to follow the bouncing ball, but I'm too tired for that now. It doesn't even affect me that the Wolves are his favorite team, and that they're playing their first finals. It's best if I go back to sleep. But to show my support, I turn toward him, rest my head on his lap, and start a purring lullaby to sleep.