Úgy cikáztak a gondolatok Adél fejében, mint az autók a ferihegyi gyorsforgalmin. Még pár perc és odaér a repülőtérre. A bérelt elektromos autó némán siklott a cél felé, miközben Adél az elmúlt két hónap eseményeit pörgette végig. Mit számít, ha felesége van? Legyen az az ő bajuk! Már a születésnapomon is milyen figyelmes volt, nyugtatta magát. Pár hete volt, mikor születésnapján Robi meglepetésként elvitte a Fővárosi Nagycirkuszba, pedig csak egy félmondatot ejtett el az első randin a gyerekkori álmáról.
Most pedig egy hosszú hétvégére készülnek Párizsba. Lövésem sincs, mit mondhatott otthon, de hát Párizs! Romantika, kultúra, divat. Ki ne lenne lelkes egy ilyen lehetőségtől.
Befért minden a kézipoggyászba, felkészült minden eshetőségre. Jöhet bármilyen alkalom, legyen az étterem, múzeum, fürdő, ő készen áll. Még egy kis meglepetéssel is készült az egyik estére. Szerencsére az út időzítése tökéletesre sikerült, így semmi sem zavarhatja meg a hétvégéjüket.

Gyorsan kiért a városból, és Adél leparkolt a reptér előtt, a bérelt elektromos autóknak fenntartott helyen. Párizs. Hihetetlen, foglalta össze magában röviden megint. Aztán arca hirtelen komorrá vált, és más típusú kérdések kezdtek kavarogni benne. De mi lesz ezután? Újra titokban találkozunk majd a lakásomban? Visszatérünk arra a szintre, mint eddig? Munka után, mielőtt még haza menne a feleségéhez, vagy a gyerekeiért az iskolába? Jól esik a kényeztetés, de eddig ez csak egy kis kaland volt, egy kis flört, nem tudta a választ egyik kérdésre sem, mint ahogy azt sem, vajon érdemes lenne-e beszélnie erről Robival. Lehet, pont megfelelő alkalom a hétvége ennek tisztázására. Végül elhessegette a gondolatokat, és csak az utazásra, és Párizsra gondolt.

Úgy beszélték meg, hogy a terminálban találkoznak az egyik kávézónál. Adél előkereste telefonján a beszállókártyát, és a biztonsági ellenőrzés felé indult. Az ellenőrző kapuknál hosszú sor kígyózott, de még bőven időben volt. Beállt egy idős pár mögé. Egészen pontosan Judit és András mögé, ahogy leolvasta a táskájuk címkéjéről. Láthatóan nem voltak rutinos utazók. Épp azon tanakodtak, hogy mit és hogyan kell majd a szalagra tenni, mit kellett volna már meginni vagy megenni, és hogy vajon a bácsinak elég-e kibújnia a cipőjéből, vagy ki is kell teljesen fűzni. A nagy készülődés közben aztán véletlen Judit a földre ejtett egy műanyag tégelyt. Ahogy Adél látta, valószínűleg Baba tusfürdő lehetett. Gyorsan lehajolt érte, és a néninek adta. Úgy érezte, ezzel így már megvan a kapcsolódási pont, és beszédbe elegyedett az idős párral. Legalább segíti őket felkészülni a biztonsági átvilágításra.

Nem telt bele két percbe, és Adél már mindent tudott a pár teljes életútjáról, ami szinte könnyet csalt a szemébe. Hogy történt az első találkozás Balatonszéplakon egy KISZ táborban, ami után nem is tartották a kapcsolatot, míg nem majd egy évre rá váratlanul összetalálkoztak az E-Klubban. Onnantól már nem eresztették egymást. Nem is telt bele újabb egy évbe, és nyaralni mentek, hova máshova, mint Széplakra. András az Ezüstparton kérte meg Judit kezét, az estében, ahogy a Hold is ezüsthidat vetített a vízre. A történet utána sajnos szomorúan folytatódott, mert pár évtizedet ugorva az eseményekben, Juditban rosszindulatú daganatot találtak, és az orvosok nem adtak sok esélyt neki. Elmondása szerint férje minden percben mellette volt, és a gondolatait leste, amire nagy szükség is volt, mert beszédre sokszor nem futotta ereje. Aztán egyszer csak csoda történt, vagy a hosszas kezelések és műtétek után végül a daganat megadta magát. Ennek már több éve, ők pedig boldogabbak mint valaha. 

Mint azt Adél megtudta, a gyerekektől kapták ajándékba az utat, harmincötödik házassági évfordulójukra. Ők is Párizsba készültek. Adél féltette őket, hogy mihez kezdenek majd ott, amikor már itt a repülőtéren ennyire elveszettnek tűnnek, de aggodalma máris elszállt, amikor megtudta, András bácsi francia nyelvet és irodalmat tanított az ELTE-én. Ezek után, lehet inkább neki kéne tanácsot kérni tőlük. 
Harmincöt év. Milyen fantasztikus kaland lehetett, és szerencsére még mindig tart, a nagy megpróbáltatások ellenére is, gondolta, és kicsit irigykedett is a párra. Az járt a fejében, hogy milyen messze jár még ettől. És jobban belegondolva, ez az utazás sem fogja közelebb vinni hozzá. Hiszen jól érzi magát Robival, de hát ő csak a másik nő, nincs jövőjük. Nem lehet. És őszintén szólva, nem is akarná.

Megnyitottak egy újabb kaput, és a sor egyszer csak megindult, a párbeszéd alább maradt. Adél a gondolataiba süllyedt. Szavak, érzések és fogalmak villantak be neki, illetve egy jelenet az egyik kedvenc filmjéből. Ezúttal nem volt szükség a Heathrow reptér utas várójára, elég volt egy ferihegyi biztonsági átvilágítás, hogy rájöjjön, a szeretet tényleg mindenütt jelen van. De számára nem ott és nem akkor, és nem is Párizsban.

Ahogy ez átfutott a fején, a távolban kiszúrta Robit. Nem sokkal érhetett ki előtte a reptérre, és talán pár perce fejezhette be az átvizsgálást. Az övével babrált, amikor összeakadt tekintetük. A férfi megörült a lánynak, de arra lett figyelmes, hogy Adél hátrálni kezdett. Udvariasan elköszönt az idős pártól, és Robi kérdő tekintetére csak üres szavakat formált szájával. Felesleges lett volna bármit is mondani, abban a ricsajban úgysem hallotta volna. Végül Adél sarkon fordult, és a kijárat felé indult a parkolóba.
Tudta, hogy tette magyarázatra szorul, de nem akarta hosszúra ereszteni. Elővette a telefonját, látta, hogy Robi már írt is neki.
– Mit csinálsz? És Párizs? – olvasta a férfi kérdéseit.
Tudta már, mire vágyik, és az biztos, hogy nem Párizsban fogja megtalálni, és nem Robival.
– Felejtsd el Párizst! Felejts el engem! – állt az üzenetben.
Majd Adél kisétált a kijáraton, hogy megtalálja a maga Andrását. 

A novella egy tanfolyam házi feladatára készült. A tanfolyamon megbeszélt hibákat azóta igyekeztem javítani benne.